Szereplők:

Piros Úszósapkás

Kék Úszósapkás

A darab 9 jelenetből áll, melyekben felváltva látjuk a valóságot, valamint a Kék Úszósapkás rémálmait.

A helyszín egy városi uszoda. A nézőtér maga a medence, a két férfi a medence partján beszélget.

A Piros Úszósapkás férfi visszatérő vendég az uszodában, a Kék Sapkás, szintén rendszeres úszó, ám először van itt. A Piros Sapkás beszélgetést kezdeményez az újonccal, mintegy szárnyai alá véve az új hellyel ismerkedő „kollégát”. Hogy a Piros Sapkás nem teljesen normális, már egészen hamar kiderül, mikor a legnagyobb nyugalommal közli, hogy a leghosszabb idő, melyet a medencében töltött három teljes nap volt. Ez persze mind semmi, ahhoz a sporttárshoz képest, aki épp tizenegy napja rója a hosszokat megállás nélkül, és ki tudja, még meddig marad.

A két úszó rendszeresen összetalálkozik az uszodában, elcsevegnek az uszodai hierarchiáról, arról vajon éreznek-e fájdalmat a halak (és ha igen, azzal hogy számolnak el a hobbi horgászok, mint a Kék Sapkás barátunk is, hogy csak úgy passzióból szenvedést okoznak szegény, ártatlan lényeknek), arról, melyek az úszáshoz ideális feltételek. A Kék Sapkást annyira felzaklatja minden egyes alkalom, hogy rémálmaiban újra találkozik a Piros Sapkással, aki mit sem sejt a kolléga éjszakai vívódásairól, és kifejezetten szimpatikusnak tartja a sporttársat. Annyira, hogy idővel udvariasan figyelmezteti, cseréljen úszósapkát, és álljon át a pirosak közé, különben baj lesz. Az uszodában ugyanis háború zajlik a pirosak és a kékek közt, és a sapka színével szükségszerűen tábort is választ magának az ember. A Kék – aki a piros meggyőződése szerint lélekben igenis a pirosak közé való – döbbenten hallgatja a Pirosat, aki még tisztességtelen eszközöktől sem riad vissza azért, hogy a csapatot győzelemre vezesse: az úszósapka-automatákat is feltörte, és a 6-ból 5 már csak piros sapkát árul. Vagyis hamarosan már nem lesz választás…

A legközelebbi találkozásuk alkalmával a Kék „felveszi a kesztyűt”, és sárga sapkában érkezik szokásos programjára. Sőt, azt is elintézte, hogy az automaták rózsaszín, fehér, és kétszínű sapkákat is áruljanak…Ekkor némileg elfajulnak a dolgok: ütésváltás, sapkaelvétel, sapka szájbavétel, rövid kis fuldoklás következik, mikor is a Piros megtörik, és bevallja, hogy valaha ő is kék volt, de az élet úgy hozta, hogy pirossá vált, nem tehetett mást.

Némi kihagyás után, mikor újra találkoznak az uszodában, a Piros boldogan érkezik új, királykék úszósapkájában, és közli, hogy vége a piros korszaknak, vége az uszodai rasszizmusnak, mostantól ő is újra önmaga lehet. A Kék azonban nem hisz neki, és kifejezetten rosszallja a színválasztást, hisz az igazi kék olyan, amilyet ő visel… Ekkor megkezdődik a kékek háborúja, a két férfi párbajra hívja egymást, az első fulladásig. Aki először megfullad, veszít, ez logikus. De párbajt szervezni nem is olyan egyszerű, kell egy tanú is – különben még a gyilkosság vádja is felmerülhetne -, egy másik úszó, aki természetesen nem lehet sem kék sem piros. Sem zöld, sem fekete, sem sárga, sem rózsaszín, főleg nem egy sapka nélküli kopasz…És különben is, halak nem fulladásos halállal halnak… Marad a 100 hossz, együtt, másnap.

„Na, de miféle úszónadrág van magán?” – kérdi a Piros.

A darabot 2008-ban mutatta be a Marigny Színház Christophe Lidon rendezésében, hatalmas sikerrel. Emmanuel ROBERT-ESPALIEU remek arányérzékkel írt első darabja mentes a szájbarágós filozofálgatástól, mégis fontos, a mai magyar társadalmat is meghatározó problémákat vet fel. Kitűnő humorral megírt szöveg, két nagyszerű szereppel.