Szinopszis
Bremont és Verdier, a 2 idős, a közönség által már-már elfeledett színész csak hírből ismeri egymást, pályájuk során először játszanak együtt. Ám hamar kiderül, hogy a közös munka nem lesz zökkenőmentes, annyira eltérően látják a világot, az életet, és a készülő előadást is.
Bár borzasztóan idegesítő, ha a kolléga lyukas zoknit hord, az nem különben, ha parókát visel. Mosogatáskor hideg vízben öblíteni egyenesen förtelmes, ám mindez jelentéktelenné válik, ha kiderül, hogy egyiket épp elhagyta a felesége, a másiké pedig évekkel ezelőtt meghalt, a gyerekeit pedig azóta nem látta. Lehet-e vajon Rimbaud-t bohócjelmezben, bohócorral parókában szavalni? És megérkezik-e valaha a producer, hogy megnézze a darabot, mely a visszatérést jelenthetné a két színész számára. Ahogy a darab alakul a próbák során, úgy fejlődik a két ember kapcsolata is, lassan megismerik egymást, és megtanulják értékelni, sőt szeretni is a másikat. Szívet melengető édes-bús komédia, hegedűvel és brácsával, toleranciáról, barátságról.
A francia előadás érdekessége, hogy a két színész, Michel Galabru (Bremont) és Gérard Desarthe (Verdier) sem játszott még együtt korábban. Michel Galabru idén lesz 90 éves, vérbeli komikus, színpadon és filmen egyaránt (játszott többek között Louis de Funes oldalán a Csendőr-filmekben, a közelmúltban pedig az Asterix és Obelix-ben). Gérard Desarthe-ot (1945-) pedig a közönség inkább klasszikus drámai szerepeiről ismeri. Michel Galabru, Bremont megformálásáért 2008-ban elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Moliere-díjat.